Anne has gone

Tavaly márciusban ismertem meg, amikor Skóciában voltam, az utazás 3. napján, amikor Aberdeen-be értünk. Izgultam nagyon, mert nem tudtam, hogy érteni fogom-e őket, Markból kiindulva... nem tűnt egyszerűnek, mert a skót kiejtés egyszerűen érthetetlen (ez első 1-2 órában). Illetve George-ot a kutyát sem láttam még, tudtam, hogy az egész család imádja és hogy én is imádni fogom. Mikor odaértünk Anne fogadott minket, elég fáradtak voltunk, mert a nyugati partról átautóztunk a keleti partra, de még kora délután volt. Lepakoltuk a cuccokat, megdögönyöztük a kutyát. A kertben volt egy felső rész, ahogy egy kis üvegablakos pihenő ház volt. Anne készített teát és süteményt, ott ültünk teáztunk és ismertkedtünk. Lassan Peter is hazaérkezett és Mark is átjött. Még világos volt, elvittük a kutyát sétálni, autóval kimentünk a tengerpartra. Csak az tudja, aki már járt Anglia keleti tengerpartján, hogy onnan nagyon nehéz elszakadni, mert egyszerre kikapcsol, megnyugtat és szemegyönyöködtet. Hűvös volt, kicsit fújt a szél, a parti fövenyen szaladgáltunk a kutyával, botot dobáltunk neki. A föveny folytatása a futóhomok-szerű dűnés rész, ahol magas füvek és sárgavirágú bokrok vannak. És mintha ennek az egésznek nem akarna véget érni. A dűnéken felfelé versenyt rendeztünk, hogy ki tud hamarabb felérni... persze Mark ért fel, mégiscsak ő volt ott otthon.
Készült a vacsora, ami szülinapi vacsora is volt egyben, mert Kay-nek és Marknak is akkor volt, de az ajándékokat csak másnap adtuk át. Este a nappaliban a fiúk meccset néztek, Kay, Anne és én beszélgettünk. Kay régi szobájában aludtam, úgy gondoskodtak rólam, mintha gyerekkorom óta ismernének, nem pedig csak fél napja. Igazi meleg, családi hangulat, ahol tudja az ember, hogy a szeretet mindig ott van és segít, ha kell.
Másnap elmentünk kirándulni hárman és a kutya, rossz idő volt, esett is kicsit, de azért nekiindultunk megmászni a Bennachie hegyet. Akkora köd lett a tetejére, hogy semmit nem láttunk, sőt olyan hideg volt, hogy minden ruhát, sapkát, kesztyűt fel kellett venni, hogy ne fázzunk. Jó hosszú túrát tettünk, majd hazamentünk. Megtörtént az ajándékozás, mindenki kapott valami vicceset és hasznosat is. Én is kaptam Aberdeen-i futball sálat és sapkát, bögrét, skótkockás szoknyás medvét és sok apró kedves ajándékot. Anne egyszecsak elővett a mélyhűtőből egy darab kürtőskalácsot és kérdezte, tudom-e, hogy mi ez és kérek-e. Nem értettem, hogy kerül ez ide és miért a hűtőben van. Aztán kiderült, hogy decemberben nemzetiségi kirakodó vásár volt Aberdeen-be, ahol voltak magyarok is, na onnan volt a kalács. A fagyasztóban pedig hosszan eláll. Ígyhát közösen megettük a decemberi kalácsot márciusban és jót nevettünk. Este Peter és Anne meghívott minket vacsorázni egy hangulatos, helyi kis étterembe, ami a tengerparton volt, az ablakból kiláttunk a tengerre. Beszélgettünk, megtudtam, hogy régebben már voltak Magyarországon és nagyon tetszett nekik. Peter német származású, ezért körbeutazták Európát autóval és sátorral, lementek egészen Bulgáriáig. A "gyerekek" nem nyilatkoztak, hogy ők mennyire élvezték anno ezt a pár hetes túrát, csak mosolyogtak és a nudista strandra-tévedést emlegették nevetve. Anne és Peter büszkén újságolta, hogy mivel nagyon szeretnek kirándulni, vettek egy lakóautót, igaz használt, de nagyon jó állapotban van. Na majd azzal milyen jókat utazgatnak. Sokáig voltunk az étteremben, későn értünk haza, bedőltünk az ágyba, aludtunk, én pedig eközben az élményeket dolgoztam fel.
Másnap indultunk vissza Edinburgh-ba, Markot is vittük, mert bulit is terveztünk. Elérkezett a búcsúzás ideje, nagyon boldog voltam, hogy náluk tölthettem pár napot és úgy bántak velem, mint a csajádjukkal. És szomorú is kicsit, hogy csak ilyen rövid volt. Kialakult az a bizonyos szeretet-kapocs, ami többé nem tűnik el... Sírtunk picit, igen, sajnáltuk, hogy csak ennyi volt, írtak egy képeslapot, hogy mennyire örültek, hogy ott voltam és tudják, hogy bár a távolság óriási, mégis ez a barátság a "csajok", Kay és én közöttöm, mennyire közeli.
Azután hazajöttem és minden ment tovább a maga útján...
Jött a karácsony és kiderült, hogy Anne-nek agydaganata van, agresszív. Megműtötték többször is, de nincs sok remény, mert későn vették észre. Kay és George (2) márciusban jöttek látogatóba ide, reménykedtek, reménykedtünk, hogy van csoda és minden helyrehozható, meggyógyítható. Sokat beszélgettünk, hogy ma már olyan fejlett az orvostudomány, hogy bármi elképzelhető. És hittünk benne.

Anne ma reggel meghalt.
Remélem, hogy a lelke hamarosan új testet ölt és újra találkozunk. Addig pedig sok szeretettel gondolunk rá és felidézzük újra és újra a szép emlékeket, mégha csak pár napig tartottak is.

http://www.box.net/index.php?rm=box_v2_mp3_player_shared&node=f_169614762